2012. november 22., csütörtök

Kukoricakoch Sünmalac módra

Kukoricakoch:

Egy edénybe ½ liter tejet, kevés vizet, 2 ek cukrot tettem és feltettem főni. Amikor elkezd forrni, akkor apránként hozzákevertem a kukoricadarát (kb 2 dl). Amikor elkezdett sűrűsödni, akkor levettem a tűzről és hagytam hűlni. 3 tojásfehérjét felvertem 1 evőkanál cukorral. 2 tojássárgáját összekevertem a megfőtt kukoricadarához, majd óvatosan beleforgattam a tojásfehérjék kemény habját. Papírral bélelt tepsibe öntöttem és 170 fokra előmelegített sütőbe helyeztem. Kb. 45 percig sütöttem. Ha a teteje pirul, akkor sütőpapírt helyezek rá, nehogy megégjen. Áfonya lekvárral ettük. Finom és könnyű volt.



Hajdinás sós keksz


Hajdinamagokat kávédarálóval ledaráltam és daráltam hozzá puffasztott amarántmagot is. Kis sót, kevés olajat, 1 ek lenmagot és annyi vizet adtam hozzá, hogy sár állagú masszát kapjak. Zsírpapírral bélelt sütőlapra tettem dió nagyságú golyókat, melyeket egy üvegpohár aljával laposra nyomtam. 160 °C-on 20 percig sütöttem. Azt nem mondom, hogy bárkit megkínálnék vele, de én elrágcsáltam. Sok rost van benne, és az éhségemet tízórai gyanánt csökkentette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése