2018. október 22., hétfő

Gluténmentes sajtos bagett

 Gluténmentes sajtos bagett
Kukoricalisztből



Három darab bagettet sütöttem próbaképpen kukoricalisztből.

Hozzávalók:
15 dkg kukoricaliszt
kevés cukros vízben felfuttatott negyed élesztő
nagy csipet só
1  ek étolaj
10 gr utifűmaghéj vízben beáztatva
1-2 ek reszelt sajt.

Fentieket kb 1,6 dl vízzel összekeverni, összegyúrni, majd rudakat sodorni, zsírpapírral kibélelt tepsibe betettem, reszelt sajttal megszórtam. Kicsit keleszteni, majd 180 C-on kb 35 percig sütni.
Frissen finom ropogós. Két kicsit egyből megettem, a hosszabb rudat holnap reggelire félretettem.


Gluténmentes "grízgaluska+ leves, csirkepörkölt, bociszelet

A "grízgaluska" levest kicsit elkésve fotóztam le, már csak pár kanálnyi volt, amikor eszembe jutott, hogy fényképet készítsek.
Gluténmentes grízgaluskával nem kísérletezem, helyette kukoricadarát húslevesben megfőztem puliszkának, hagytam kihülni, amikor egy kicsit szilárdult is és forró levesbe kanállal galuskákat szaggattam. Mindenkinek ízlett.


Csirkepörkölt: attól lett igazán finom, hogy elfelejtettem, hogy készül és kicsit odakapott.
Krumplipürével és majonézes salátával ettük.


Bociszelet

A gluténmentes bociszelet készítése gyerekjáték. Szó szerint.


Bociszelethez főztem fél liter tejből csokipudingot. 3 tojásfehérjét 2 ek cukorral kemény habbá vertem. A habot félretettem. 3 tojássárgáját 3 ek cukorral habosra vertünk, tettem bele 1 kk szódabikarbónát, csipet sót, 1 ek citromlét, kb 1 dl tejet, 3 ek kukoricakeményítőt, 3 ek barna rizslisztet, 1 csomag vaniliás pudingport. Az egészet robotgéppel összekevertem. Na ekkor kell beállítani, hogy ne legyen se kemény, se folyékony. Sok gyakorlás után én már nem használom a mérleget. Ha jónak ítéljük, akkor bele lehet forgatni a keményre vert habot.
Szilikonos zsírpapírral bélelt tepsibe öntöttem, majd az unokámmal a csokipudingot rátetettem.
180 C-on kb 40 perc.


2018. október 17., szerda

Túrós nokedli, cukkinis gombapörkölt


25 dkg túróhoz adtam egy egész tojást, sót és annyi lisztet (rizs+AlfaMix), hogy normál nokedlinél kicsit keményebb tésztát kapjak. Kifőztem.
Hagymát pirítottam, rá a szeletelt gomba, majd a felaprított cukkini és amikor már késznek ítéltem, akkor tejszínnel nyakonöntöttem.

Hokkaidó tökös-batátás köret


Hokkaidó tökös-batátás köret

Egy kisebb Hokkaidótököt és egy nagyobb batátát zöldségaprító géppel felszeleteltem (kb mint az uborkasalátát). A kettőt összekevertem, beleöntöttem egy tepsibe, majd nyakon öntöttem 5 dl főzőtejszínnel, amit sóztam, borsoztam, szerecsendióval ízesítettem. Az egészet megszórtam 15 dkg reszelt sajttal és 180 C-on 40 perc alatt készre sütöttem.

Zöldséges, husos tészta


Megfőztem egy zacskó vegyeszöldséget és 20 dkg gluténmentes tésztát. A csirkemellet felcsíkoztam és olajon megsütöttem. Mindent összekevertem és wokban kicsit átpirítottam.

Sült kelkáposzta, barnarizs, natúr hús


A fokhagymás olajon sült kelkáposztát két nap alatt másodszor is megcsináltam, mert nagyon ízlett. Natur csirkemell és barnarizs társaságában ettem.

Lencsefasírt, bundázott hús


A lencsét megfőztem, majd botmixerrel kicsit szétcsapattam. Füszereztem, majd kisütöttem. Fokhagymás olajon sült kelkáposztával ettük.
A húsevőknek bundázott csirkemell is volt.

Muffin



Rántott keszeg


A keszeget beirdaltam, sóztam, kukoricalisztbe forgattam és kisütöttem. Főtt krumpli és majonézes saláta volt hozzá.

Borzas hús


Burgonyát nagy lyukú reszelővel lereszelte. Egy tojással és gondolom mennyiségű liszttel összekevertem, majd a csirkemell darabokat beleforgattam, végül sütöttem (lehet olajban, de lehet sütőben is kisütni). Finom, puha husi lesz.
Salátával ettük.

Gluténmentes, cukkinis brownie

Gluténmentes, cukkinis brownie

150 gr reszelt cukkini
50 dkg étcsokoládé olvasztva
100 gr darált dió
75 gr olvasztott vaj
50 gr tej (én nem tettem bele)
200 gr porcukor (165 gr is elég)
3 evőkanál kakaópor
1 tk sütőpor
vaniliás cukor
2 tojás

Mindent összekeverni, majd 175 C-on kb 35 percig sütni.
Ha nem ennénk meg, akkor öt nap után is friss lenne! Nagyon finom!


Pörkölt, hagymás krumpli, tzatziki, saláta

Pörkölt, hagymás krumpli, tzatziki, saláta


Receptet nem írok.