2012. április 6., péntek

Ami a képen látható, azt minden lisztérzékeny személy nyugodtan megehet. Házi sonka, füstölt tarja, zöldségek és gyümölcs. Természetesen a füstölt húsokat meg kell főzni:)

A mai napon ennyi volt a recept. Ezután egyéb dolgokról fogok írni.

Az előbb a saját írásaim között olvasgattam, mert egy receptet kerestem.
Közben érdeklődve olvastam a 2010-es bejegyzéseimet a kezdetekről. Akkor még egész sokat írtam a saját tapasztalataimról. Két éve írom a blogot. Most átolvasva megállapítottam, hogy mennyi hasznos információt írtam:)
A blogfigyelőm szerint eddig 16 ezer olvasóm volt. Ebből rendszeresen 60-an térnek vissza. Vannak olyanok, akik valamilyen gluténmentes recept keresése közben találnak rám és végig olvassák az egész blogomat. Tegnap is volt valaki Nyíregyházáról, aki 11 óra 30 perctől 15 óra 30 percig olvasta a blogomat, mind a 24 hónapot megnyitotta:) Ez azt jelenti, hogy vannak, akik komolyan veszik az általam leírtakat és talán ötletet is vesznek tőlem. Ez egy kicsit meglepett, de jól is esik.

És azt is észrevettem, hogy ezalatt a két év alatt többen hozzám szóltak, de csak nagyon ritkán válaszoltam. Akiknek nem válaszoltam, azoktól utólag elnézést kérek, de nem vettem észre. Sajnos hiába van a blogomban beállítva, hogy kapjak üzenetet, ha valaki beírt, ez a funkció nem működik és én nem vettem észre:(

Más! A kolléganőm tegnap mesélte, hogy elment egy olyan üzletbe, ahol mindenféle élelmiszer problémás emberek részére árusítanak élelmiszert. A kolléganőm nem lisztérzékeny, ő csak szeret egészségesen táplálkozni. Mivel sokszor mesélek neki a saját étkezési szokásomról, ezért ő is nézegette a gluténmentes élelmiszereket. A kolléganőm szeret beszélgetni és ennek kapcsán szóba elegyedett az eladónővel. Megkérdezte, hogy a gluténmentes részen lévő rengeteg élelmiszer, amelyen nincs „gluténmentes” jelzés vagy felirat, azokban mennyire lehet bízni? Az eladónő azt mondta, hogy azok az élelmiszerek a címkén lévő feliratok szerint nem tartalmaznak lisztet. A kolléganőm tovább kérdezgette az eladónőt, aki elmesélte, hogy ő nem gluténérzékeny, de már annyi rémséget hallott, hogyha ő lisztérzékeny lenne, akkor biztosan nem enne olyan élelmiszert, amiről nem garantálnák, hogy gluténmentes, de még azt sem biztos. Leginkább olyan élelmiszert enne, amit saját maga készít otthon, teljesen alapból gluténmentes alapanyagból (hús, zöldség, gyümölcs). Ezt vallom én is!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése