2015. január 15., csütörtök

Gluténmentes meggyes pite



Holnapra sütöttem egy meggyespitét. 
Tésztája: 
10 dkg túró
1 tojássárgáj
5 dkg vaj
10 dkg rizsliszt
5 dkg kókuszliszt
só, cukor, kevés szódabikarbóna
annyi tej, amennyivel tésztaszervé lehetett összegyúrni

Kivajazott piteformába nyomkodtam, majd 10 percig 180 C-ra előmelegített sütőben sütöttem. Ekkor rátettem a meggyes réteget.

Meggyes töltelék:
1 üveg meggy
burgonyakeményítő

A meggy levét a keményítővel felfőztem és besrítettem. Hozzá öntöttem a meggyszemeket és ezt tettem az elősütött tésztára, majd újabb 10 percig sütöttem.

2 tojásfehérjét cukorral kemény habbá vertem és rányomtam a sütire, majd 100 C-on addig szárítottam, amíg késznek nem nyílvánítottam. Kb 15 perc.
Nem tudom, hogy milyen lett, mert csak holnap esszük meg. 
Utóirat (másnap) nagyon finom lett. Jót tett neki, hogy nem tettem bele kukoricalisztet.


Lazac, kaporszósz és krumpli.



Ezt a szendvicssütőben sütött ennivalót megint magamnak posztolom, hogy el ne felejtsem. Ez most tényleg nagyon jó.
Először egy vékony lapot sütöttem, amit szendvicssütő nagyságú négyzetekre vágtam fel. Két lap közé tettem sajtot és megsütöttem.
Tehát a lapos tészta receptje:
10 dkg rizsliszt,
5 dkg darált lenmag,
5 dkg túró,
só,
szódabikarbóna,
annyi tej vagy víz, hogy sűrű, de kenhető tésztát kapjunk (kb annyira lehessen kenni, mint a folyékony betont).
Szilikonlapra borítottam és a kis kacsóimmal szétlapogattam, majd megsütöttem. Amikor elkészült, akkor feldaraboltam. Reggelire így ettem, tízóraira sajtot tettem két lap közé és megsütöttem.

1 megjegyzés: