2015. január 4., vasárnap

Kávé

Elmentünk vásárolni egy plázába. Vettem két szoknyát. Hogy a férjemnek is kedvezzek, rábeszéltem, hogy egyen egy répatortát (egy igazit, egy gluténosat, hiszen ő ehet olyat) és igyon egy kávét.
Miközben a kiszolgálónő készítette a megrendelést, odamentem a pulthoz és mondtam neki, hogy lisztérzékeny vagyok, de szeretnék majd beleinni a férjem kávéjába és szeretném tudni, hogy ez a kávé kizárólag igazi szemeskávéból készül, vagy esetleg kevernek hozzá valamit, esetleg malátakávét, Macikávét, cikóriát? Erre a kiszolgálónő azt mondta, hogy ettől a kérdésemtől megismert, mert már egyszer kérdeztem ugyanezt és akkor is meglepődött. Mondtam, hogy biztosan más valaki kérdezte, mert én egy évvel ezelőtt jártam erre utoljára, de megesküdött rá, hogy rám ismert, mert szerinte ilyet még soha senki nem kérdezett és annyira meglepődött, hogy ez a kérdés elevenen él benne.
Elmondtam neki, hogy ezt máshol is meg szoktam kérdezni és volt olyan hely, ahol tényleg azt mondták, hogy ne igyam meg a kávéjukat. Ezen megint csak meglepődött, de mutatta, hogy ők egy spéci kávét készítenek (nagyon drágán, ez a pohár kávé 880 Ft volt), a kávéfőzőgép maga darálja a kávét, amit az üvegtartályon keresztül látni is lehet és nem is lehetne mással keverni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése