2014. október 26., vasárnap

Össze-vissza

Három dolgot jegyzek le, hogy a késöbbiekben megtaláljam a receptet, ha szükségem lenne rá. Mostanában készítettem, de eddig nem volt időm lejegyezni.

Lencsefasírt






Lencsefasírt

Sós vízben, babérlevéllel megfőztem a vöröslencsét. Leszőrtem, majd egy tálba tettem és reszeltem hozzá egy főtt krumplit (akinek nem szükséges, hogy gluténmentesen egyen, az áztatott zsemlét tehet hozzá). Fokhagymával, borssal, köménymaggal és borssal füszereztem, majd golyókat formáztam belőle. Ezután sütöttem ( ugyanúgy sütöttem, mint a falafelt: Így sütöttem



Ez a dosa. Indiai étel, ebbe teszik a hagymás, füszeres krumplit és akkor masala dosa a neve.


A dosa készítéséhez legalább egy napra van szükség.
Egy csésze rizst és egy csésze vöröslencsét,vagy urid dal nevű babot 5 órára be kell áztatni vízbe. Ezután mindkettőt összeturmixoljuk, hogy palacsinta sűrűségű tésztűt kapjunk. Sózzuk, főszerezzők és további 15 órára állni hagyjuk. Ilyenkor beindul valamilyen folyamat, mait nem tudok, hogy mi.
Olajozott palacsintasütőbe bele kell önteni egy kisebb merőkanálnyi tésztát, a merőkanál aljával körkörösen szét kell teríteni a tésztát és sütni. Amikor készen van, akkor rá lehet tenni a tölteléket és össze kell hajtani a tésztát.
A masala dosa:

 
Sütőtökös süti

Sütőtökös sütemény

3 tojássárgáját 10 dkg cukorral habosra kevertem. Adtam hozzá 20 dkg rizslisztet és 5 dkg kukoricalisztet, 1 kk szódabikarbónát, őrölt fahéjat és szegfűszeget, majd kb 40 dkg szétnyomkodott sült tököt. Végül beleforgattam a tojásfehérjék kemény habját. 170 C-on kb 40 perc alatt megsült.
Véleményem: 1. Ennyi cukor kevés volt hozzá.
                       2. Frissen nagyon fullasztó volt.
                       3. Másnap baracklekvárral megkenve ehető lett.
                     4. Következő napon a megkent süti magába szívta a lekvárt és
                         sokkal finomabb lett. Ha még tettünk re egy kis lekvárt, akkor
                         azt lehetett rá mondani, hogy nagyon finom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése