2014. október 5., vasárnap

Ananászos csirke és lemon curdos süti





Ananászos csirke gluténmentes krumpligombóccal

Egy hagymát megpirítottam, majd rátettem az apróra vágott csirkemellet.  Só, pirospaprika, kicsi Erős Pista, majd az ananászbefőtt leve került rá. Amikor elkészült, akkor megszórta kevés kukoricaliszttel, beleöntöttem a darabolt ananászt és hozzá kevertem 1 dl tejfölt.
Krumligombócot készítettem, de a gombócok nagy része főzés közben levált a gombócól. Mivel a rizslisztben és a kukoricaliszben nincs glutén, ez várható is volt. De újra próbálkoztamJ


Limon curd
  • 4 citrom leve
  • 1,5 citrom héja
  • 15 dkg cukor 
  • 2  tojás
  • 2 tojás sárgája
  • 10 dkg hideg vaj

Másfél citrom héját lereszeltem. 4 citrom levét kifacsartam és a 15 dkg cukorral, az egész tojásokkal és a tojások sárgájával alaposan elkevertem.
Vízgőzön állandó kevergetés mellett puding sűrűségűre főztem. Ekkor a vajat belekevertem. Selymes krémet kaptam.

Két üvegbe töltöttem. Az egyiket ajándékba adom, a másikkal sütit készítettem. Hűtőben kell tárolni, ott szilárd halmazállapotot vesz fel. Azt olvastam, hogy 2 héten belül meg kell enni.

Lemon curdos, túrókrémes, diós-babos süti



A süti alja 20 dkg darált dióból, 20 dkg főtt vörösbabból, 3 tojásvól, 10 dkg cukorból, 1 kk szódabikarbónából készült.
A tojásokat a cukorral és a szódabikarbónával habosra kevertem, majd beletettem a szétpaszírozott babot és a darált diót.
Forró sütőben 15 perc alatt elkészült.

A túrókrémhez ¼ kg túrót cukorral és egy ek. – már forróvízzel összekevert- zselatinnal összekevertem, majd egy kis doboz Hulala felvert habját is óvatosan beleforgattam.

Karikákat szúrtam ki, majd a forma aljában lévő tésztára rátettem a túrókrémet és ráöntöttem a  lemon curdot (a hútőből kivéve elég szilárd volt, de az üveget melegvízbe tettem, ahol kissé lággyá olvadt). Ezután újra hűtőbe tettem, hogy a túrókrém és a citromkrém is megszilárduljon.
Nagyon finom lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése