2011. május 12., csütörtök

Tökfőzelék pörkölttel

A mirelitt tököt este kivettem a mélyhűtőböl és egy tálcára téve reggelig kiengedett. Reggel olajon megdinszteltem egy nagy fej hagymát, majd rátettem a tököt. 3 dl gluténmentes joghurtot öntöttem rá, megsóztam és addig főztem, amíg meg nem puhult (6-8 perc). Ekkor egy csokor apróra vágott kaporral megszórtam, majd 1 dl tejfölt kevés vízzel és 1 ek. kukoricaliszttel összekevertem és a tökre öntöttem. 2-3 percig főztem. Pörköltet adtam hozzá.

A joghurtról jut eszembe: valamelyik nap vettem egy natúr joghurtot, olyat ami nem szerepel a lisztérzékenyek honlapján összegyűjtött gluténmentes termékeket gyártók listáján. Írtam a forgalmazónak és megkérdeztem tőle, hogy lisztérzékenyként ehetem-e a terméket. Azt a választ kaptam, hogy NEM.

Jó hír viszont az, hogy a Csermajorban gyártott Pálpusztai sajt gyártója azt írta, hogy a technológia során nem használnak lisztet és keresztszennyeződés sem fordulhat elő.

Tegnap a munkám során gépkocsival mentem valahova. Nem saját kocsival, hanem vittek. A sofőr megkínált Negróval (nem a normál sötét, hanem fehér színű volt). Kivettem egy szemet és szerencsére nálam volt a szemüvegem, ezért megnéztem a zacskót. És mi volt ráírva? Glutént tartalmazhat:( Nem ettem meg.

Ja! Még egy fontos dolog. Az elmúlt másfél évben a következő megfigyelésem volt (saját magamon tapasztaltam):
a legkisebb mennyiségű glutén pont ugyanolyan intenzív, robbanásszerű panaszt okoz, mintha megennék egy egész kiflit. Ugyanúgy előjönnek a bőrtüneteim, ugyanúgy tüzel az arcom a legkisebb keresztszennyeződéstől is. Ezt az elmúlt hónapokban ki is próbáltam. Egy véletlen gluténszennyeződés okozta bőrtünet elmúltával (ami kb 2-3 hét alatt múlik) direkt megettem egy szelet kalácsot és a kalácstól pont ugyanúgy néztem ki. Most kezd emberi külsőm lenni, végre múlik a pirosság és a kiütés.

Többé tudatosan nem eszem lisztet! Még próbaképpen sem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése