2013. július 1., hétfő

Gluténmentes somlói galuska Sünmalac módra

Gluténmentes somlói galuska. 6 tojásból, 6 evőkanál cukorból és 6 púpos evőkanál lisztből készítettem a piskótát. A liszt 3:2:1 arányban rizsliszt, burgonyakeményítő és kukoricaliszt volt. A liszthez kevertem ½ kk szódabikarbónát. Először is begyújtottam a sütőt, majd a tojásfehérjékből robotgéppel kemény habot vertem. Ezután a tojássárgáját és a cukrot kb 10 percig vertem. Ezután a tojásfehérje habjához apránként adagolva hozzákevertem a sárgáját. Ekkor kicsit összeesett, de így együtt még legalább 5 percig kevertem. A lisztet hozzászitáltam és közben kanállal óvatosan kevertem. Ezután egy zsírpapírral kibélelt tepsibe (csak alul volt a papír) öntöttem. Betettem az előmelegített sütőbe és 5 perc múlva 160 C-ra csökkentettem a hőmérsékletet. A piskótát kb 30 percig sütöttem. A sütő ajtaja egész idő alatt egy késsel kissé ki volt támasztva, hogy a keletkező gőz ne nyomja le a süteményt. A piskótát kétfelé vágtam és mindkét lapot belocsoltam egy cukrozott, tejes, mézes pálinkás folyadékkal. Ezután mindkét lapot megkentem vaniliakrémmel. Az alsó lapra tettem mézes pálinkába áztatott eperszemeket. A felső lappal beborítottam és kakaóporral meghintettem. Ezután ment a hűtőbe, hogy összeérjen. Csokiöntetet is készítettem: kakaóport, cukrot, kevés vizet, egy nagy kanálnyi nutellát és 1 kk keményítőt felfőztem. Fogyasztás előtt a tányérokba kiskanállal galuskákat szaggattam, meglocsoltam csokiöntettel és nyomtam rá tejszínhabot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése