2013. január 28., hétfő

Valamelyik nap véletlenül avokádó helyett mangót vettem. Még meg is lepődtem, hogy milyen nagy az avokádó, aztán a pénztárnál meglepődtem, hogy nem is az.

Mangót még soha nem ettem, így érthető, hogy tévedtem. Amikor válogattam, még kicsit csodálkoztam is, hogy kissé piros, de arra gondoltam, hogy majd otthon utóérik és akkor zöld lesz:)


Pár napig vártam, hogy érjen, majd tegnap este felvágtam. Éretlen őszibarackra emlékeztetett az állaga és az íze is. Nem volt finom! De ha már megvettem, akkor nem dobom ki, hanem valamire felhasználom!

Így született meg a mai ebédünk.

Csirkemellet apróra vágtam és kevés olajon pirítani kezdtem.
Tettem rá fokhagymát, egy kanál mézet, mustárt, csilipaprikát, paradicsomot és a felaprított mangót.
Rövid ideig együtt főztem, hogy a mangó is megpuhuljon, majd egy ½ pohár vízbe kevert 1 kávéskanálnyi keményítővel behabartam. Rizzsel tálaltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése