2010. november 6., szombat

Ennek a sütinek nem tudom pontosan leírni a receptjét. Csak gondolomra készítettem. Két tojássárgáját egy nagy evőkanálnyi vajjal, 2 evőkanál cukorral, kevés szódabikarbónával és darált mandulával összekevertem. A mandula mennyisége is gondolomnyi volt. Kivajazott tortaformába nyomkodtam a tésztát és sütöttem 10 percig, majd a tetejére kentem a két tojásfehérje keményre vert habját (ebbe is tettem 2 evőkanál cukrot). Addig sütöttem, amíg a teteje pirulni nem kezdett. A süti mellé áfonyalekvárt tettem. Most egy éve, hogy kiderült, hogy lisztérzékeny vagyok. Egy év kellett ahhoz, hogy valamennyire megtanuljam, hogy mit szabad ennem. Három hete nincsenek tüneteim. Kíváncsi vagyok, hogy mikor "szaladok bele" egy újabb lisztes termékbe (remélem, hogy csak nagyon sokára).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése