2012. június 23., szombat

Karikára vágott burgonyát sóztam, majd tepsibe tettem és egy kevés olajjal megspricceltem. Két hagymát, egy paprikát és 3 paradicsomot karikára vágtam és a krumpli tetejére tettem. Legfelülre füstölt szalonna és csirkecomb került. 180 °C-on légkeveréses sütőben 1 óra alatt elkészült. A szalonnát 40 perc után kivettem, hogy ne süljön túl.

 

A süti egyszerű volt, mert Oetk... joghurtos krémport használtam. Az összetevői között nincs semmi gluténra utaló felirat. Az Oetk...honlapján az allergiainfó között sem találtam a gluténtartalmú termékek között. Papírforma szerint kukoricakeményítő van benne.

3 tojásból sütöttem piskótalapot (rizsliszttel és burgonyakeményítővel) és a sütiport 4 és fél dl joghurttal kikevertem. Bele tettem ½ kg epret, majd a piskótalap köré tettem a tortaformát és beleöntöttem az epres joghurtkrémet. 2 órára a hűtőbe tettem, majd lehetett enni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése