2010. október 31., vasárnap

Karfiolleves:

olajon megpirítottam egy apróra vágott vöröshagymát, majd beletettem egy karikára vágott sárgarépát és fehérrépát. A zöldségeket is megfuttattam az olajon. Ezután beletettem a rózsáira szedett karfiolt, tettem bele sót és gluténmentes ételízesítőt. Kb 15 perc főzés után tettem bele két evőkanál kukoricadarát és azzal is főztem 10 percet, majd a végén megszórtam felaprított petrezselyemmel.


Második fogás

Rántott gomba

A gombafejeket pár percig főzöm (így sütés közben nem ereszti ki a nedvességét). Egy tojást összekeverek kukoricaliszttel, sóval és kevés vízzel. Ebbe forgatom bele a gombát, majd zsemlemorzsa helyett burgonyapehelyben megforgatom. Sütés következik.

Fasirt

A darált húshoz hagymán megdinsztelt paprikát és gombát (a fenti gombák szárait), egy nyers tojást, sok fokhagymát , borsot és sót kevertem. A darált húsból gombócokat gyúrtam és tepsibe téve 180 °C-on kb 80 percig sütöttem. Közben interneteztem és akkor kapcsoltam ki, amikor már éreztem az illatát. Az alsó része jól megpirult:)

Rizs

Olajon megfuttattam a rizst, adtam hozzá sót és egy kis hagymát felaprítva, majd 1,5-szeres vízben kb 8 percig főztem, majd fedő alatt hagytam készre főni. Amikor elkészült, tettem bele zöldborsót és párolt cukkinit.

Süti:

4 tojássárgájához adtam 3 evőkanál vizet, 7 evőkanál cukrot, fél kk. szódabikarbónát. Jól összekevertem, majd tettem bele 4 evőkanál kukoricalisztet és 3 evőkanál rizslisztet és 1 evőkanál kakaóport. A 4 tojásfehérje keményre vert habját hozzákevertem, majd kivajazott tepsiben 180 °C-on megsütöttem.

A kisült kakaós sütiből egy pohár segítségével karikákat vágtam.

Közepébe borhabot akartam tenni (egy blogon láttam, és ott nagyon jól nézett ki – az enyém nagyon vacak lett). 2,5 dl bort egy csomag zselatinnal és pici cukorral felfőztem, majd tejszínhabot kevertem bele. Nekem nagyon tömör és lapos lett, a másik blogon csodálatosan könnyűnek látszott. Végül a tetejét megkentem egy kis gluténmentes vaniliapudinggal és megszórtam barnacukorral.

Most olvatam a lisztérzékenységről:

A glutén érzékenység bármelyik életkorban kialakulhat. Világszerte, így hazánkban is egyre nagyobb a lisztérzékenyek aránya, a rejtett, más néven lappangó érzékenyeket is figyelembe véve számuk rohamosan növekszik, főleg a felnőtt lakosság körében. Sokan évekig szenvednek a különböző tünetektől anélkül, hogy tisztában lennének azzal, hogy gluténérzékenyek.

Glutén érzékenységre utaló tünetek:

fejfájás, ingerlékenység, szorongás, depresszió, pánik, hiperaktivitás, szellemi leépülés, multiplex szklerózis, neuropátia, autizmus, skizofrénia, Dawn-kor, anorexia nervosa, fáradékonyság, felszívódási zavarok, Crohn- betegség, reflux, gyomorégés, puffadás, gyomorfekély, kiújuló szájfekély, (afta) hasi fájdalmak, hányinger, hányás, bél eredetű vérzés, felszívódási zavarok, diszlexia, foltos hajhullás, menstruáció elmaradás, vérszegénység (vashiányból, vagy folsavhiányból fakadó) ízületi fájdalmak, reumatoid artritisz, asztma, allergiák, ekcéma, pszoriázis, csontritkulás, csontfájdalmak, visszatérő nem gennyes középfülgyulladás, hasnyálmirigy gyulladás, szarkoidozis, meddőség, bőrbetegségek, pajzsmirigy alulműködés, különféle autoimmun betegségek, különféle rákbetegségek (nyelőcsőrák, bélrák, lymphoma) hepatitis, szív eredetű problémák stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése