2010. október 12., kedd

A lisztérzékenységnek nevezett autoimmun betegség gyakorisága egyre nő, különösen az idősek körében - derült ki egy új amerikai tanulmányból.

Amerikai és olasz kutatók olyan bizonyítékokat tártak fel, amelyek arra utalnak, hogy a betegség előfordulása 1974 óta minden 15 évben megduplázódik.

Az Annals of Medicine folyóirat online számában közzétett cikkben Dr. Carlo Catassi, az Anconai Műszaki és Tudományegyetem kutatója munkatársaival azt írja, hogy bár nem ismert, miért alakul ki a betegség, de a genetikai hajlamból nem mindig válik valódi betegség, miközben olyanok is megbetegedhetnek, akik nem hordoznak a betegséggel kapcsolatos géneket. A kutatók szerint valószínűleg környezeti hatások is szerepet játszanak a betegség kialakulásában, ennek oka azonban nem ismert.

A kutatók több mint 3500 felnőtt vérmintáját elemezték és azt találták, hogy a cöliákiára jellemző biomarkerek előfordulása az 1974-es 1:501-es arányról 1989-re 1:219-re emelkedett. Egy 2003-as amerikai tanulmány szerint az idei előfordulás 1:133 volt.

Az eredmények azt is megmutatták, hogy az életkor előrehaladtával a betegség egyre gyakoribbá vált. Ez egybevág azzal a finn vizsgálattal, mely szerint a lisztérzékenység két és félszer gyakoribb az idősek körében, mint az általános népességben. A kutatók szerint ez ellentmond annak a korábbi feltételezésnek, hogy a glutén-intolerancia jellemzően gyermekkorban fordul elő.

A tanulmány alapján a kutatók azt javasolják, hogy az orvosok az idősebb betegeknél is figyeljenek oda a cöliákia jeleire, mint például a hasmenésre, a puffadásra és a gyomorfájdalomra. Egyes esetekben előfordulhat ízületi fájdalom, krónikus fáradtság és depresszió is. És bőrtünetek (ezt én teszem hozzá). A betegség kezelés nélkül felszívódási zavarokhoz és vékonybél-károsodáshoz vezethet. Az autoimmun betegségek jellemzően a lakosság 5-8 százalékát érintik, a daganatok és a szív- és érrendszeri betegségek után ez a harmadik leggyakoribb betegségcsoport.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése