Második hete vagyok szabadságon. Kint vagyok a telken, itt legalább el lehet viselni ezt a rémes kánikulát. Közel a víz, így gyakran fürdök.
Pont most érik a vörösszilva. Van két öreg szilvafánk, szerencsére még teremnek. Minden reggel összeszedem a lehullott gyümölcsöt és lekvárt főzök. Három nap alatt 10 üveg lekvár lett. Nem ilyen kicsi üveg, ez csak a kimaradt lekvár, amit reggelire szoktunk enni. Kevés cukrot teszek bele, mi a savanykás lekvárt szeretjük.

Ettől a bekezdéstől M. már ne olvasd tovább!!!!!!!!!!!!!! (félek, hogy balhézni fogsz velem).

A szabadságom első napján arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megint megpróbálnám a glutént. Gondoltam, ha bajom lesz tőle, akkor van két hetem – a szabadságom eddig tart – és ezalatt majd elmúlnak a tüneteim, ha egyáltalán előjönnek.
A gondolatot tett követte.
Reggelire megettem egy kis kalácsnak a csücskét. Nem többet! Kb egy óra múlva azt éreztem, hogy enyhe hányingerem van. A hányinger egész nap nem múlott. Másnap reggel a bal arcfelemen a régi helyen vörös dudor lett, melyen három vízhólyag volt. De vízhólyagok lettek a bal szemöldököm felett és a szám alatt is. Ugyanúgy, mint régen. Másnap a gyomrom tovább gyötört. Már nem volt hányingerem, de nagyon fájt a gyomrom. Olyan volt, mintha fel lenne puffadva. Enni tudtam, de olyan volt, mintha egy kő lenne a gyomromban. Végül este „könnyítettem” magamon az ujjam ledugásával.
Az arcomon lévő rondaság már alig látszik. Mire emberek közé megyek, már nyoma sem lesz.