2013. augusztus 25., vasárnap

Cukkinis kakaós süti Sünmalac módra

Paprikáscsirke főtt krumplival és uborkasalátával.

Csirkecombokat szétvágtam és hagymás-paprikás alapra téve elkészítettem. A végén a levét egy kevés kukoricaliszttel besűrítettem és tejföllel összekevertem. Sajnos nokedlit nem ehetek, ezért krumplival tálaltam. A képen látható adag nem az enyém, ezért szerepel a képen egy pohár sör is. Sört a lisztérzékenyek nem fogyaszthatnak. Én egyébként sem innám meg, mert akkor sem szerettem, amikor még nem tudtam, hogy lisztérzékeny vagyok.

A sörkészítéshez a következő négy alapanyag szükséges: maláta, komló, víz, élesztő. A malátát leggyakrabban árpából készítik, ami szintén kalászos, mint a búza, tehát tiltó listán van. A képen szereplő sör ráadásul szűretlen búzasör.

Ezt a sütit a következőképpen készítettem:

1,5 dl-es poharat használtam:

3 pohár kukoricalisztre ráöntöttem 1 dl olaj és 1,5 dl víz keverékét, melyet előzetesen felforraltam. Ezt a lisztet ezután néhány óráig félre raktam, hogy az állás során a kukoricaliszt kissé veszítsen a jellegzetes ízén. Beleütöttem 3 tojássárgáját, tettem hozzá egy kk. szódabikarbónát és 2 ek. kakaóport. Kézzel összekevertem. Kissé száraznak éreztem és ekkor belereszeltem a durva reszelővel egy kb 30 dkg-os cukkinit. Ezután egy másik tálban 3 tojásfehérjéből és 1 pohár cukorból kemény habot vertem és a masszához adtam. Alaposan összekevertem, majd egy zsírpapírral kibélelt tepsiben 180 °C-on kb 50 perc alatt megsütöttem.
A kihűlt süteményt félbevágtam, az alját sárgabaracklekváral megkentem, majd gluténmentes vaniliapudingot tettem rá. Ezután ráhelyeztem a sütemény felső részét, amit kakaóporból, cukorból, kevés vízből készítettem, felforraltam és bele tettem kb 8 dkg vajat. Miután a vaj elolvadt, a csokoládét szilikonecsettel rákentem a sütire.

A férjem agyon dicsérte az ebédet. Mindkettő nagyon ízletes volt szerinte is. A süti kimondottan ízlett neki. Amikor mondtam neki, hogy még jó, hogy nem tudja, hogy mi van a süiben, akkor azt mondta, hogy tőle bármi lehet, akkor is nagyon finom. Amikor megmondtam a cukkinit, akkor láttam, hogy kikerekedett a szeme, de csak azért, mert annyira hihetetlen volt neki:) Szegénykém, mellettem már annyi borzalmas ételt evett:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése