2015. július 30., csütörtök





Rakott hús, krumplipüre és tzatziki.

A hús úgy készült, hogy a csirkemelleket apró darabokra vágtam, sóztam, borsoztam, majd összekevertem fél pohár tejföllel és reszelt füstölt sajttal. A tepsibe alulra vékony szeletekre vágott füstöltszalonnát tettem, arra ráöntöttem a húsmasszát, szalonnával beborítottam. A tepsit alufóliával letakartam és 180 C fokon 35 percig sütöttem, majd az alufóliát levéve a tetejét 10 perc alatt megpirítottam.

Csicseriborsós.túrós-szilváspite


A csicseriborsót mostanában egyre gyakran használom. Nagyon jól lehet vele panírozni zöldséget (pakora).
Most édességhez használtam. 
25 dkg túrót, "érzésre" mennyiségű csicseriborsóliszttel és kevés cukorral, csipet sóval és fél kávéskanál szódabikarbónával összegyúrtam. Kevés tejfölt is adtam hozzá. Kizsírozott piteformába nyomkodtam a tésztát. Erre rászórtam a darabokra vágott szilvát. A tetejére kevés gluténmentes vaniliáspudingporból főzött pudingot tettem, majd 40 perc alatt megsütöttem 180 C-on.
Finom lett!

2015. július 23., csütörtök

Ezek is gluténmentesek (gomba, banán, alma):


Mostanában a főzéssel kapcsolatos blogolásom helyett varrogatok. Ez a kis könyvecske az egy éves és két hónapos Lilikének készült.





2015. július 12., vasárnap




Meggyes-túrós torta gluténmentesen Lili napra.

Sütöttem egy rizslisztből készített piskótát, amit kétfelé vágtam. Megkentem túróval, amit kevés tejföllel és cukorral kevertem ki. A tetejére friss meggyet kifejtettem, vízzel felforraltam, botmixerrel összeturmixoltam, cukorral ízesítettem, majd gluténmentes pudingporral összekevertem és megfőztem. Hűtőben egy napot várt arra, hogy megegyük.