2012. január 29., vasárnap

A tepsibe hasábokra vágott krumplit és sütőtököt tettem. Kicsit megsóztam, oljjal megspricceltem, majd ráhelyeztem a rablóhusokat (szalonna, pulykamell, hagyma, kolbász, zöldpaprika). Együtt sütöttem. A nyársakat néhányszor a sülés során megforgattam.
A "normál" embereknek vettem egy gyümölcstorta lapot, magamnak pedig sütöttem rizslisztből egy kisebb piskótaalapot. Mindkét tortalapot karamellizált cukorral megkentem. Miután a karamell megkeményedett, tettem rá vaniliapudingot, majd mindenféle gyümölcsöt (banán, meggy, őszibarack, kivi), pirított diót, marcipándarabokat. A tetejére gyümölcszselét tettem. Nagyon finom volt. Az enyém pedig gluténmentes!

2012. január 27., péntek

Pár hete készítettem ezt az erdei gyümölcsös-mascarponés tortát.

10 dkg rizslisztet 3 dkg cukorral, egy ek. vajjal és kevés tejföllel összegyúrtam, majd beleszuszukáltam egy szilikonos tortaformába. Előmelegített sütőben kb 10 percig sütöttem. Állati kemény tészta lett, gondolkodtam is rajta, hogy kidobom, de végül arra gondoltam, hogy legfeljebb kidobjuk és csak a torta egyéb részeit esszük meg. Ehhez képest a fiam azt mondta, hogy nagyon jó lett és máskor is süssek ilyet:)

Erre a tésztalapra rátettem a következő krémet: 500 gr mascarponét kevés cukorral összekevertem, valamint tettem hozzá egy zselatinfixet (megnéztem a gyártó nyilatkozatát, gluténmentes!). Hozzá kevertem még kb 20 dkg félig kiolvadt vegyes erdei gyümölcsöt, valamint 1 dl Hulala tejszín keményre vert habját, habfixálóval.

A tetejét a megmaradt gyümölcsből, kevés cukorral és zselatinnal főzött gyümölcszselével leöntöttem és a hűtőben dermesztettem.

Nem lehetett szépen vágni, mert nagyon puha maradt, de kanalas sütiként finom volt:)


Aki régóta olvassa a blogomat, az tudja, hogy nem csak receptet írok ide, hanem a gluténos tapasztalataimat is. Már több, mint 2 éve tudom, hogy lisztérzékeny vagyok. Nagyon hosszú idő kellett ahhoz, hogy a bőrtüneteim eltűnjenek. Az elmúlt hónapokban szinte mindig szép volt a bőröm. Most már tényleg tudom, hogy mire kell vigyázni. Ennek ellenére a hét elején (tudom, hogy most sok gluténérzékeny felszisszen és bolondnak tart) megettem egy kiflit, és figyeltem, hogy mi történik. Maga a kifli evése nem okozott semmi örömet. Abszolút nem hiányzik. Fél óra múlva hányingerem lett. Aztán két napig nagyon fájt a gyomrom. Harmadik napon a bal arcfelemen, a pofacsont felett kijött egy nagy, kemény, piros dudor, valamint a szám alatt néhány vízhólyagocska. A régi szokásos bőrtüneteim. Az orrom is lilás színű lett és apró pattanások lettek rajta. Majd egy napig tüzelt az arcom. Mint régen éveken át. Egyetlen kifli okozta. Most már jól vagyok, az arcomon is csak enyhe bőrpír látszik (mint aki egy kicsit be van csiccsentve). Egy ideig biztosan nem fogom magam újra „tesztelni”.


2012. január 24., kedd

A mai vacsora grillezett sajt, káposztasaláta és főtt karfiol volt. Elkészítése nagyon egyszerű, hiszen a Hajdúsági grill sajtot csak forró serpenyőben kellett pár percig sütni. A káposztasalátába reszelt sárgarépát, sót, cukrot és ecetet tettem. Volt egy rozzant karfiolom is, amit gluténmentes ételízesítős vízben megfőztem és tettem rá kevés tejfölt. Finom volt és még a család feje is jól lakott tőle. Persze ő még egy kis húst is kapott:)

2012. január 22., vasárnap

Sajtos rágcsálnivaló Sünmalac módra

Ez egy nagyon egyszerű és mégis finom gluténmentes rágcsálnivaló. Semmit sem mértem, csak gondolomra kevertem össze az általam kitalált hozzávalókat. Kislyukú reszelőn lereszeltem kb 10 dgk sajtot, öntöttem hozzá kb 5 dkg barnarizskisztet és 5 dkg kukoricalisztet és egy marék mákot. Tettem hozzá sót és egy kevés tejfölt, amivel gombóccá gyúrtam. Egy egészen jól tapadó tésztát kaptam. Lecsíptem belőle egy darabot, amit két zsírpapír között kinyújtottam, majd derelyevágóval csíkokra vágtam. Zsírpapírral kibélelt tepssibe tettem és 180 C-on addig sütöttem, amíg pirulni kezdett. Nem csak frissen, hanem másnaposan is finom, ropogós, sajt ízű rágcsálnivaló lett.

2012. január 15., vasárnap

Mogyorós valami

20 dkg pirított mogyorót megdaráltam. 8 dkg margarint, 2 ek mézet, 10 dkg Tibi étcsokit megolvasztottam, hozzáöntöttem a mogyorót, 1 ek mézeskalács fűszerkeveréket, 1 tojást, 2 ek cukrot. Az egészet alaposan összekevertem, majd betettem a hűtőbe, mert nagyon folyós volt. Egy óra múlva két kiskanál segítségével zsírpapírral kibélelt sütőlapra tettem és 180 °C-on 18 percig sütöttem.

Ez lett belőle





2012. január 3., kedd

Kocsonya

Kocsonya: vettem két körmöt, egy csülköt és egy kevés bőrt. A csülköt a hentessel félbe vágattam. Feltettem annyi vízbe főzni, hogy hogy bővel ellepje. Amikor felforrt, akkor a tetején összegyűlő habot leszedtem. 2 óra fővés után tettem a vízbe sót, babérlevelet, egy hagymát, egy fej felaprított fokhagymát, 15 szem borsot. Ezzel is főztem egy órát, majd beletettem a sárga- és fehérrépát, valamint még egy fej fokhagymát. Mielőtt lekapcsoltam a gázt, még egyszer megkóstoltam, hogy elég sós-e. Ezután a léből kihalásztam a húst és egy tálban hagytam kihűlni. A levet szitán átszűrtem . Kistányérokba tettem a húst, a karikára vágott répákat és egy karika kemény tojást. Ezután rámertem a kocsonya levét. Pirospaprikával megszórtam, majd hidegre tettem.


Én ecettel kicsit meglocsolva szoktam enni.

2012. január 1., vasárnap

Szilveszteri lencsefőzelék virslivel


Egy csomag lencsét átválogattam és alaposan megmostam (a zacskóra az volt írva, hogy búzacsírát is feldolgozó üzemben csomagolták – remélem, hogy az alapos mosással eltávolítottam róla az összes glutént). Feltettem főni sós, babérleveles vízbe. Amikor megpuhult, bele reszeltem 2 gerezd fokhagymát, kukoricaliszttel behabartam. Kevés ecettel és csipet cukorral ízesítettem.


Narancskrém

25 dkg mascarpone, 20 ml Hulala tejszín, ízlés szerint porcukor és 5 nagyobb narancs. A felsorolt mennyiség 10 db narancstányérhoz pont elég.

A félbevágott narancsokból kiszedtem a belsejét és apró darabokra vágtam. A mascarponét porcukorral édesítettem. A habot keményre vertem. Majd a krémet, a habot és a narancsot, lével együtt összekevertem. A narancsok héjában tálaltam. A tetejét fahéjjal megszórtam.